Csengery Antal társaságai
________________
SAMU NAGY DÁNIEL

 

Az 1860-as évek végén az irodalmi élet berkeiben létezett olyan vélemény, mely szerint az írói karrier Csengery szalonjából indul ki: aki vinni akarta valamire, annak iparkodnia kellett, hogy bejusson oda. Csengerynek nemcsak a kultúra területén volt nagy befolyása, de az egyik legnagyobb tekintély volt a Deák-pártban is.
Egyszerre volt országgyűlési képviselő, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, majd 1871-től alelnöke, a Magyar Földhitelintézet egyik igazgatója, s a Fővárosi Közmunkák Tanácsának tagja, hogy a számos egyéb megbízatása mellett csak a legjelentősebbeket említsük. Keze a bankügyektől a könyvkiadáson át egészen az egyházi kinevezésekig mindenhova elért. Miként tett szert ekkora befolyásra? Milyen barátokat választott magának és milyen társaságok tudhatták tagjaik között? Milyen egyéniség volt Csengery, s mi motiválta a társasági életben való részvételét? Az alábbiakban elsősorban ezekre a kérdésekre keresem a választ.

 

Reformkor: diáktársaságok, centralisták, teaestélyek

Csengery Antal 1822-ben született Nagyváradon, s ott is nőtt fel. Családját édesapja, a tekintélyes és Bihar-szerte közismert ügyvéd, valamint bátyja, Imre jelentették. Házuk nyitva állt a környék, sőt az ország szabadelvű férfiai előtt, így megfordult náluk többek között Kölcsey Ferenc és Kazinczy Ferenc is.[1] Apja liberális gondolkodása és vendégszeretete mintául szolgált számára.

Mivel a családban hagyomány volt a jogászi pálya, Csengery a nagyváradi jogakadémia növendéke lett. A szülői ház légköre magától értetődővé tette a politika iránti fokozott érdeklődését, ezért a tanintézmény hiába igyekezett távol tartani a közélet fórumaitól (nemcsak a megyegyűlésre, de színházba, nyilvános táncmulatságokba, kocsmába, kávéházba is tilos volt járni), megszegte a szabályokat, belevetette magát Nagyvárad pezsgő politikai, szellemi életébe, s kamaszos büszkeséggel vállalta az ezzel járó következményeket is. Diáktársaival olvasóegyletet alapítottak, s a tiltás ellenére Wesselényi Miklós és Deák Ferenc kormányellenes beszédeiből idéztek. Barátjával, Irinyi Józseffel a megyegyűlésekre is eljártak, hogy szónoklatokat hallgassanak.[2] Viselkedésének meglett a következménye: kicsapták az iskolából, s tanulmányait csak a jóval toleránsabb debreceni református jogakadémián fejezhette be.[3]

Debrecenben 1840 őszén valósággal hősként fogadták diáktársai: "hírének" és "ellenzéki múltjának" köszönhetően hamar az ottani diáktársaság elnökévé választották, s ebbéli tisztségében (havonta választottak maguk közül tisztségviselőket) szinte minden hónapban megerősítették. Összejöveteleiken a diákok országgyűlési vitákat idéztek fel, könyveket, újságcikkeket, illetve saját dolgozataikat olvasták fel és vitatták meg.[4]

Tanulmányai befejeztével két év megyei gyakornoki munka következett Biharban, majd 1843-ban Zichy Ferenc bihari főispán írnokaként jutott el az országgyűlés színhelyére, Pozsonyba. Itt ismerkedett meg a centralisták egyik vezéralakjával, Szalay Lászlóval, aki őt ígéretes tehetségnek látta, s bevezette társaságába.[5] A jellegzetes centralista gondolkodásmód, érvrendszer és fogalmazási stílus magával ragadta, teljes mértékben átvette, és a továbbiakban maga is alkalmazta.
Karrierje szempontjából is jelentős fejlemény volt az, hogy egy társaságban tudhatta magát Szalay mellett Eötvös Józseffel, Trefort Ágostonnal, Lukács Móriccal, hogy csak a legismertebbeket említsük. Befogadták: Eötvös és Szalay az országgyűlés befejeztével magukkal vitték itáliai utazásukra is, s nekik, illetve magabiztosságának, törekvő, céltudatos egyéniségének köszönhette, hogy 1845-ben, 23 évesen már a korszak legjelentősebb magyar politikai lapja, a Pesti Hírlap szerkesztője lett. Barátai meggyőződtek nagy munkabírásáról, jó szervezőkészségéről, precizitásáról, egyszóval arról, hogy a lap Csengery megbízatásával jó kezekbe kerül.

Ebben a társaságban még alárendelt szerepet játszott: tisztelte társait, felnézett rájuk és sokat tanult tőlük. 1848 után azonban meglazult a kapcsolata velük: Treforttal nincs nyoma a kapcsolattartásnak, s Szalay sem kereste Csengery barátságát (inkább Csengery rajongott Szalay történészi tehetségéért). Eötvössel ápolt a legtovább jó viszonyt.[6]

1844 és 1848 között, amikor már Pesten lakott, életkorának megfelelően a fiatal, még nőtlen értelmiségiek kissé bohém életét élte. Átlagos napja a Pesti Hírlap szerkesztése körüli teendők ellátásával kezdődött, majd délután rendszerint találkozott Treforttal vagy meglátogatta Eötvöst budai lakásán, esetleg többedmagával Vörösmartyt, máskor megnézett egy kiállítást. Tartotta a kapcsolatot a politikai élet vezető személyiségeivel, részt vett a Kossuthnál tartott konferenciákon és a különféle gyűléseken is. Állandó vendég volt a Nemzeti Színházban, ahol a szünetekben élénk társasági élet folyt (későbbi feleségével, König Rózával - aki ekkor még Egressy Béni neje volt - is itt ismerkedett meg). Színház után kisebb-nagyobb társasággal az Angol Királynő Szálloda éttermében vacsorázott. Tiszteletét tette olykor Kuthy Lajos szalonjában, estélyein is.[7] Ő vezette be az 1846-ban Erdélyből Pestre költöző Kemény Zsigmondot a város szellemi és kulturális életébe, társaságaiba.[8]

Jobban szeretett azonban vendéglátó lenni, mint vendégségbe menni. Apja példája nyomán természetesnek találta, hogy felnőttként maga is nyitott házat vigyen, s napi rendszerességgel fogadjon otthonában látogatókat. Ezt a szokását mindvégig, családos emberként is megőrizte. Lakása és munkahelye ezekben az években egy helyen volt: Pesten, a Hatvani (ma Kossuth Lajos) utcában, az úgynevezett Pálffy-ház második emeletén, egy kétszobás lakásban lakott és dolgozott, a nagyszoba egyben a Pesti Hírlap szerkesztősége is volt.[9] Este, színház vagy más program után vendégül látta egy teára azokat a vele nagyjából egyidős, huszonéves fiatalokat - Petőfi Sándort, a drámaíró Czakó Zsigmondot, Pálffy Albertet, néha Jókai Mórt és másokat is - akiknek a gondolkodásában a radikalizmus jelentette a közös nevezőt.[10] Miközben maga főzte és töltögette a teát, szivaroztak, s főleg szépirodalomról és színházról vitatkoztak. A házigazda a politikán kívül ezekben a kérdésekben is otthon volt. Szeretett szervezni, irányítani is: noha sem szépíró, sem költő nem volt, s nem is vágyott ilyen tevékenységre, felhívta az ifjú művészek figyelmét, hogy miről írjanak verset, prózát. Jókai később elismerte, hogy nem egyszer nyert Csengerytől ötleteket. Természetesen politikáról is szó esett: magasröptű elmélkedések, eszmék és gondolatok ütköztetése, vita folyt, s eltartott gyakran éjfélig-éjjel egy óráig. Ebben a társaságban már irányító szerepre törekedett: megpróbált olyan hatást gyakorolni Petőfiékre, amelyhez hasonlót maga élt át, amikor pár évvel korábban Szalay és Eötvös megismertették a centralista gondolatmenettel. Az ifjak tisztelték, mert velük ellentétben már kialakult, egységes gondolkodásmódja volt, olvasottabbnak, szélesebb látókörűnek mutatkozott náluk, ráadásul a Pesti Hírlap élén állt. Bár jobb anyagi helyzetben volt a fiatal radikálisoknál, nem a pénzét, hanem az olvasottságát tisztelték. De tiszteletet parancsolt tartózkodó, néha rideg, kioktató modora is. Mindent egybevetve: Csengerynél vendégeskedni nem szórakozás, inkább szellemi kaland volt.[11]

Aztán történt egy tragédia: 1847. december 14-én Czakó, a társaság gyenge idegzetű tagja Csengery lakásán, a szeme láttára lőtte főbe magát. A tragikus eseményről az újság, s későbbi elbeszélések is beszámoltak: Czakó állítólag azért kereste fel Csengeryt, hogy kiöntse neki a szívét, ám ezt ő vélhetően nem vette észre - vagy nem fordított kellő figyelmet a feldúlt lelkiállapotú fiatalemberre -, ezért Czakó elkeseredésében levette a falról Csengery céllövő pisztolyainak egyikét, s maga ellen fordította. Jókai úgy idézte fel az eseményeket, hogy Csengery egyik kollégájával tárgyalt, aki figyelmeztette Czakót, hogy a falról leemelt pisztoly csőre van töltve. Ő azonban hencegett, hogy "ezzel a pisztollyal húsz lépésnyiről ellő egy húszast". Nem figyeltek rá, amíg a gyutacscsattanást meg nem hallották - a durranást ugyanis Czakó feje fogta fel. Csengeryt megviselte az eset, jóllehet örült annak, hogy nem volt egyedül a tragédia bekövetkeztekor, hiszen akár gyilkossággal is vádolhatták volna. Bár senki sem vádolta meg, de a késő esti teázások befejeződtek nála. Az ifjak neheztelése valójában nem Czakó halálához kötődött, inkább Csengery és a köztük levő egyre mélyebb politikai felfogásbeli különbségek vezettek a "szakításhoz". Csengery ugyanis a végsőkig bízott a békés, országgyűlésen keresztülvihető átalakulás megvalósíthatóságában, míg a fiatal radikálisok egyre türelmetlenebbül áhították a forradalmat mint a szükséges átalakulás motorját.[12]

1848 végén felállt a Pesti Hírlap szerkesztői székéből, majd 1849 májusában hivatalt vállalt a Szemere vezette Belügyminisztériumban, és közreműködött egy nyíltan köztársasági érzelmű lap, a Respublica működtetésében, ezért a világosi fegyverletételt követően menekülnie kellett. Szatmárban bujdosott, de 1849 végén már visszatért Pestre, s a haditörvényszék felmentette.[13]

 

1850-es évek: irodalmi körből "nagy mogulok páholya"

Pestre való visszaérkezésekor a társasági élet teljes hiányát tapasztalta: szinte mindenki elmenekült. Egy kis irodalmi kör alakult azokból a kevésbé "kompromittálódott", fiatalabb művészekből, akik a városban maradtak. Kezdetben egy asztal körül elfértek, s leginkább a fiókjaiknak dolgoztak, illetve egymásnak mutatták meg műveiket. Közéjük járt el néha, s Gyulai Pált is ebből a körből ismerte meg, aki később közeli barátja lett.[14]

1850-ben még sötétnek és kilátástalannak ítélte a jövőt, befelé fordult, s az imént említetten kívül nem járt társaságba. Kétszer elment Jókai Mórékhoz, de unta magát, s panaszolta, hogy csak a politikáról akartak vele beszélgetni. Ez egyrészt fájó emlékeket ébresztett benne, másrészt úgy érezte, hogy környezeténél jártasabb a politika tudományában, s nem volt kedve a tanár szerepében tetszelegve különböző összefüggéseket közérthetően elmagyarázni. Nem akarta azt sem, hogy különcnek tartsák csak azért, mert az elmúlt eseményekről, főleg Kossuth megítéléséről egyéni, a közvéleménnyel nem egyező álláspontja volt (mélyen elítélte Kossuthot). Inkább a színházról és az irodalomról szeretett volna társalogni, mert ezek érzelmileg semleges témák voltak számára, s a "boldog békeidőkre" emlékeztették. Felháborította, hogy Jókai és felesége, Laborfalvy Róza, az irodalmat és a színházat nem meggyőződésből, hanem pénzért művelték. Egyszóval a társaságban gőgösen viselkedett, Jókait pedig sem ekkor, sem később nem szívelte. Rajtuk kívül csak Szigligeti Edével találkozott néha, s egyszer-kétszer elment színházba, egyébként egész nap otthon ült.[15] Amikor azonban állást talált, s többé-kevésbé megbarátkozott az új helyzettel, újra elkezdett társaságba járni, főként Kazinczy Gábor szalonjába, s felelevenítette az esti teázásokat is: a hét meghatározott napján írók, publicisták jártak fel hozzá.[16]

1851 szeptemberében családos ember lett: König Róza özveggyé válása után két hónappal megtartották az esküvőt.[17] A források tanúsága szerint mindvégig bensőséges viszonyban éltek egymással. 1852 és 1862 között nyolc gyermekük született, de csak négy élte túl a kisgyermekkort: Lóránt (1856), Olga (1858), Leona (1860) és Etelka (1862). Csengeryné tevékeny, korának haladó szellemiségű asszonya volt, aki maga is dolgozott: franciából és németből fordított meséket a Magyar Nép Könyve, s színdarabokat a Nemzeti Színház számára.[18] Csengery büszke volt feleségére, házasságukban - a kor felfogásához mérten - egyenrangú partnernek tartotta, s a nőkkel kapcsolatos megnyilatkozásaiban általában is modern nézeteket vallott.

A rendszer kereteihez alkalmazkodva az 1850-es években azon fáradozott, hogy minél több tehetséges embert, elsősorban írót, költőt csábítson fel vidékről Pestre, mert úgy érezte, hogy olyan időkben, amikor tilos politizálni, az irodalom területén lehet alkotni, s ezzel ébren tartani a "nemzeti közszellemet". Önmagáról tudta, hogy nincs költői, szépírói vénája, de értett a szervezőmunkához, ezért saját feladatát egy fővárosi, tevékeny és tehetséges írói kör megszervezésében jelölte ki; ennek szellemében dolgozott azon, hogy Arany Jánosnak és Gyulai Pálnak állást, megélhetést találjon Pesten.[19]

Társaságuk nagyjából 1855-től vált jól elkülöníthetővé és meghatározhatóvá. Ide tartozott többek között Deák Ferenc, Kemény Zsigmond, Gyulai Pál, Arany János, valamint Salamon Ferenc, Hunfalvy János, Pompéry János, és még néhányan mások is.[20] Lazán szervezett, nehezen körülhatárolható csoportosulás volt ez, a közös nevezőt az értelmiségi lét, az alkotásban pozitivista-realista szemlélet, a magyarság szellemi fejlesztésére való törekvés, valamint az olyan - egyelőre magántársalgásokban hangoztatott - politikai nézetek jelentették, mint az 1848-ban elért eredményekhez való ragaszkodás, az újabb forradalom mindenáron való elkerülésére törekvés és a békés kiegyezésbe vetett hit. Minden más kérdésben eltért a véleményük egymástól.[21] Nem elhanyagolható szerepet játszott, hogy többnyire református vallásúak voltak. Legközelebb a konzervatív arisztokrácia állt hozzájuk, akikkel Csengery már az 1840-es években is sok mindenben egyetértett. Pártról esetükben nem beszélhetünk, hiszen politikai tevékenységet nem folytathattak, politikai nézeteiket sem közölhették, de a művészeti-tudományos életben jelentékeny szerepük volt. Igyekeztek magukhoz vonzani a hasonlóan gondolkodó művészeket, tudósokat, s törekvésük volt kihasználni minden megnyilvánulási lehetőséget, írni minden lehetséges lapban, bekerülni, s ezzel hangadóvá válni minden legálisan működő szervezetben. Tevékenységük szerves része volt a küzdelem minden olyan munka, alkotás ellen, amelynek elsődleges célja nem az ismeretterjesztés, ízlésformálás volt, illetve amely nem felelt meg szemléletüknek, törekvéseiknek. Csengery gyakori aggodalma volt, hogy a magyar irodalom "süllyed a ponyva felé". Támadták a népies stílust, amelyet például Erdélyi János képviselt.[22] Bár Csengery sokakat bírált, csak egyszer fordult elő, hogy olyan személyeskedő hangvétellel tarkított sajtóvitába bonyolódjon, amelynek párbaj lett a vége. Ellenfelével, Török Jánossal 1860 decemberében pisztolypárbajt vívtak, de mindketten sértetlenek maradtak, s nyilvánosan bocsánatot kértek egymástól.[23]

Az ötvenes évek végének enyhülő szellemi életében Deák és Csengery köre jelentős befolyásra tett szert. Kezükben tartották az ország legnagyobb napilapját, a Pesti Napló-t, 1858-ban irányításuk alá került - a Dessewffy Emil vezette konzervatívokkal együttműködve - az Akadémia, ami egyet jelentett az újonnan beválasztandó tagok meghatározásával, színvonalas folyóiratot jelenttettek meg, a Budapesti Szemlé-t, melynek alapítója, tulajdonosa és szerkesztője Csengery volt, s ott voltak az 1857-ben újjáéledő Országos Magyar Gazdasági Egylet soraiban is. 1860-ban a Kisfaludy Társaság is újra működhetett, s Csengeryék elérték, hogy a tagok "első dolga volt" "őket 15-öket" beválasztani, aztán a további szervezést rájuk is bízták. Abban a sajátságos helyzetben voltak (s ebben Deák tekintélyének nagy szerepe volt), hogy a hatalom mindvégig engedte őket tevékenykedni, ám a magyar közvélemény döntő többsége mégsem vetette meg őket.[24]

Csengery hatalom és tekintély lett a közéletben. A "mérsékeltek mozgató szellemének" nevezték; mérsékeltnek, mert békés, tárgyalásos úton kívánták az ország sorsát rendezni. Társaságukat egyre többen a "nagy mogulok páholyaként" emlegették. "Sajtóvállalatnál, pénzintézetnél, tudományos testületnél nem volt állomás betölthető, hogy ne lett volna régen készen tartott jelöltje, akinek érdekében fáradhatatlan volt... a főtekintet mindig az volt, hogy az illetőtől megbízható alárendelést és odaadást várhasson" - vélekedett Asbóth János. Nagy tetteket Asbóth szerint nem vitt véghez, semmiben nem tűnt ki igazán, kis dolgokban és személyes ügyekben azonban rendkívüli hatalmat gyakorolt. "Mindenütt jelen volt", szerinte "szívós", "makacs" és "türelmetlen" volt. Azzal vádolta Csengeryt, hogy az Akadémiában fenntartotta "a helyeket a jóbarátoknak és klienseknek".[25]
Vajda János is azt panaszolta, hogy "mindenütt az Önök klikkjének egy-egy boldog sinecurába helyezett [...] alakja magasodott föl előttem kárörvendő, ádáz mosollyal".[26]

A végső cél nem a kulturális intézmények feletti hatalom gyakorlása volt, hanem a politikai élet szabaddá tétele, az alkotmányos keretek megteremtése, majd ezen keretek között meghatározó módon befolyásolni az ország sorsának alakulását. Csengery körének társas összejövetelein ezért egyre inkább a politika volt a fő téma. A kiegyezés esélyeiről és módozatairól volt szó akkor is, amikor Csengery délutánonként a Városligetben sétált Deákkal, Keménnyel, s néha másokkal is.[27]

1860-as és 1870-es évek: ünnepi és hétköznapi összejövetelek

Hatalma és tekintélye a kiegyezést követően tovább növekedett: immár a politikai életben is megkerülhetetlen tényezővé vált. A Deák-párton belül is irányadó szerepet játszott, a "zöm titkos vezére volt", a pártfúzióig, 1875-ig a minisztereknek is figyelembe kellett venniük a véleményét, s gyakran mentek hozzá tanácsért, segítségért.[28] Maga azt sem vallotta be - ami viselkedése alapján nyilvánvaló volt - hogy vágyott a vezető, irányító szerepekre: úgy nyilatkozott, hogy a párt közkatonájaként dolgozik szívesen, mindössze a "haladási ügy napszámosának" nevezte magát, s csak azt ismerte el, hogy "két nagy fontosságú hazai intézet", az Akadémia és a Földhitelintézet ügyeinek a vezetésére "bír nagy befolyással", de ezt szükségesnek is ítélte ahhoz, hogy "a nemzet szellemi hiányait és anyagi bajait" figyelemmel tudja kísérni.[29] Büszke volt arra, hogy sokan jöttek hozzá tanácsért, kérték a segítségét, de tisztában volt vele, hogy az emberek inkább tisztelik, mint kedvelik.[30] Híres volt jó tárgyalási, egyeztetési készségéről. Ő tudott a leginkább szót érteni az ellenzéki balközép párt képviselőivel, ezért gyakran kérték fel egyeztetésre mindkét párt részéről. Összekötő kapocsnak, közvetítő láncszemnek tekintették, akit a Deák-párt soraiból a balközép a leginkább tisztelt és elfogadott.[31]

Deákhoz hasonlóan maga sem vállalt tárcát sem 1867-ben, sem később, míg azonban Deák a kiegyezés megkötése után a háttérbe húzódott, Csengery aktivitása egészen 1875-ig nem csökkent.
A sok elfoglaltság azonban gyakran már fárasztotta: az országgyűlés ülésezése idején reggel a Földhitelintézetbe, aztán délelőtt ülésre ment, s délután is pénzügyi bizottsági vagy plenáris ülés volt. Szünnapok idején az akadémiai pénzügyek kötötték le, s a fővárosi dolgok is elfoglalták. Különböző városi bizottságokba is meghívást kapott, s néha a Magyar Általános Hitelbankba (ahol igazgatótanácsi tag volt) vagy az Írói Segélyegylet és más egyletek üléseire is elment. Sok ember fordult hozzá ezer kéréssel, és sokra kellett szóban vagy levélben válaszolnia. Panaszkodott, hogy alig marad ideje családjára, fia és lányai tanulmányának figyelemmel kísérésére. 1870-ben úgy érezte, ő az ország egyik "legzaklatottabb" embere.[32] 1875 után, Tisza kormányzása idején elvesztette befolyását a kormánypolitikára: tekintélyes, de súlytalan politikus lett, s ekkor már egyre többet betegeskedett is.

Tiszteletbeli címek és rangok egész sorát tudhatta a magáénak: 1861-ben Nagyvárad díszpolgárává, Esztergom tiszteletbeli képviselői sorába választotta, s díszpolgár és tiszteletbeli táblabíró lett a Hajdú Kerületben is. A kismarjai olvasókör 1869-ben választotta tiszteletbeli elnökké. Nagykanizsa tagságok egész sorát kínálta fel képviselőjének (tűzoltóegylet, tanító egylet, kaszinó), s mellszobrot is készíttetett, utcát is elnevezett róla már 1871-ben.[33]

A társas időtöltések többnyire a szabadidejében sem csak önfeledt kikapcsolódások voltak: rendre szóba kerültek a politika, a kultúra, netán az oktatás aktuális vagy elméleti kérdései. Ahhoz, hogy minél több terület felett ellenőrzést tudjon gyakorolni, megbízható barátokra, kollégákra volt szüksége, akik hozzá hasonlóan gondolkodtak. Igyekezett őket olyan állásokhoz juttatni, amelyeken keresztül akár a legkisebb kérdésekben is mindenkor érvényesíthette akaratát. Ezek a barátok a jó állásokért hálát éreztek Csengery iránt, leköteleződtek neki, esetleg fel is néztek rá. A körülötte létező társaság összetartó ereje ekkoriban már legfőképpen ez. Zárt közösséget alkottak, ahova a kívülállóknak nehéz volt bejutniuk.

Tekintélyét és befolyásosságát ezekben az évtizedekben annak is köszönhette, hogy különlegesen jó viszonyt ápolt Deákkal - jobbkeze volt az 1867-es rendszerváltás előkészítésében, részleteinek kidolgozásában, majd az új rendszer működőképessé tételében. Deák azonban ritkán vett részt a különféle társasági programokon. 1856-1866 között még rendszeresen eljárt özv. Bezerédj Istvánné (főleg telente rendezett) vasárnapi ebédjeire, amelyre kifejezetten a Deák-Csengery vezette kör tagjai voltak hivatalosak. Az asztalbontás után mindig szivarozás és kávézás következett, s közben rendszerint Deák adomáit hallgatták, de állítólag sok szó esett itt a majdan megvalósult kiegyezés alapeszméiről is.[34] 1866 után senki sem férhetett jobban Deák közelébe, mint Csengery, ezért többen őt keresték meg, hogy rajta keresztül próbálják meg befolyásolni Deák véleményét.[35]

Míg a körön kívüliekkel Csengery rendkívül tartózkodó és hűvös, a körhöz tartozó barátaival vendégszerető és figyelmes volt. Az 1850-es években Nagykőrösön tanító Aranyt számtalanszor hívta vendégségbe magukhoz, jóllehet törekvését csak ritkán koronázta siker. 1859 novemberében Arany egy hetet töltött náluk (amikor a Kazinczy- ünnepségre utazott fel). Csengery ezekben a napokban többször hívott társaságot, hogy Arany találkozhasson "számos notabilitással", akik esetleg segíthetnek abban, hogy megélhetést találjon Pesten. Kettő, majd négy hónapon keresztül vendégül látták Arany lányát, Julcsát, akinek a szórakoztatásáról is igyekeztek gondoskodni: társaságba, színházba, virágkiállításra vitték.[36] 1863-ban, amikor Julcsa férjhez ment, a szülőkön kívül csak Csengeryék és Gyulai vettek részt a szertartáson, amely nem is templomban zajlott le, hanem Aranyéknál, a nappaliban. Csengery hétéves fia, Lóránt volt a vőfély, ő vitte Julcsa mennyasszonyi csokrát. Csak hideg étel volt (például pástétom), melyet Csengeryné rendelt meg.[37] Gyulai 1858 nyarán, amikor feleségül vette a néhai Petőfi Sándor sógornőjét, Szendrey Máriát, egyenesen esküvői tanúnak kérte fel Csengeryt, aki azután vőfély és násznagy is volt egy személyben.[38] 1875-ben Gönczy Pál lányának, Etelkának az esküvőjén is násznagy volt.

Maga ritkán ment vendégségbe: elsősorban Deákot és Keményt látogatta meg, Aranyéknál, Gönczy Páléknál és Weninger Vincééknél évente egyszer-kétszer tette tiszteletét.[39] Szívesebben látta maga vendégül barátait a hétköznapokon éppúgy, mint ünnepélyes alkalmakkor. Szinte naponta látogatták meg a házukat barátok és ismerősök, vasárnap esténként vagy az akadémiai ülések után pedig mindig volt két-három vendége. Csengery szívesen látta esténként Gyulait vagy Salamon Ferencet, de mindennapos látogató volt Arany László is: Csengery Bécsből írt leveleit is ő vitte ki a családnak a városligeti nyaralóba.[40] Az 1870-es években sokszor felkereste Úrváry Lajos, a Pesti Napló főszerkesztője, hogy tanácsát kérje.[41] Időnként Lónyay Menyhért is megfordult nála, s színházi páholyát is felajánlotta Csengeryéknek.[42] Pompéry minden évben violacsokorral kedveskedett Csengerynének.[43]

Január elején, Antal-napkor rendszerint nagy vacsorát rendeztek a lakásukon, amelyre általában harminc, de néha akár még több vendég is hivatalos volt.[44] Valamelyik májusi vasárnapon elmaradhatatlanok voltak a városligeti nyaralóban rendezett spárga-ebédek, amelyekhez Bezerédjné küldte a kertjében termesztett spárgát.[45] Emellett adódtak rendkívüli alkalmak: 1860 októberében Gyulai akadémiai székfoglalója után Csengery bankettet rendezett a tiszteletére.[46] Amikor Duka Antal, az Akadémia tagja, aki katonaorvosként szolgált az angol hadseregben, 1864-ben hazalátogatott (és megtartotta akadémiai székfoglalóját), estélyt adott a tiszteletére, melyre Keményen, Gyulain, Tóth Lőrincen és más barátain kívül még az általa nem túlságosan kedvelt Jókait is meghívta.[47] Szintén 1864-ben egy német közgazdász, Flegler látogatta meg a Földhitelintézetet. Tiszteletére Csengery ebédet rendezett, s arra pár barátját is meghívta.[48]

Bókay Árpád Csengery fiának, Lórántnak volt gimnáziumi osztálytársa, s gyakran megfordult náluk. Visszaemlékezésében leírja: "Sokan jöttek oda nagyfejűek. Arany Jánost, Pompéry Jánost, Gyulai Pált, Takács Lajost, Trefortot, Horváth Mihályt, Gönczy Pált láttuk ott csaknem minden vasárnap, néha Mama is eljött, de nem szerette Csengerynét, aki pletyka asszony volt. Gyakran Újváry Sári, később Takács Lajosné énekelt is (szép hangja volt), Gönczy Etelka zongorázott. Egyszer Liszt Ferenc is ott volt, ő is zongorázott, s mi ámulva-bámulva hallgattuk. Szép társaság volt ez, s kevés fiatal fiúnak jutott a szerencse, ennyi nagy embert látni egy rakáson."[49]

Nagyobb társaságban nemcsak társalogtak, esetleg vitáztak, de előfordult az is, hogy Csengery elszavalta, illetve felolvasta Arany egy-egy régi vagy éppen legújabb versét, máskor saját naplójegyzeteiből, jól sikerült műveiből - például a Kossuthról szólóból - olvasott fel részleteket. Nemcsak ő szeretett szerepelni, Pulszky Ferenc is nála olvasta fel az egybegyűlteknek folytatásokban elkészült emlékiratait, s olykor Gyulai is elszavalta itt saját költeményeit. A történetek, adomák mesélése sem maradhatott el, az elfogyasztott, többnyire nagyváradi bor pedig csak oldotta a hangulatot.[50]

Amikor a gyerekek már nagyobbak voltak, ők is hívtak maguknak vendégeket: Lóránt a barátait (közöttük az említett Bókayt), Etelka pedig a Gyulai-gyerekeket.[51] Az 1860-as évek végétől éveken keresztül minden szerdán és vasárnap tánctanulás volt Csengeryéknél a gyerekek számára, ahová a saját négy gyerekük mellett eljöttek Bókayn kívül többek között Gönczy Pál és Gyulai Pál gyerekei is. A Nemzeti Színház balettmestere tanította őket, s a palotástól a csárdáson keresztül a menüettig sok táncot megtanultak.[52]

Csengery az 1850-es években sokat költözött a gyerekei számának és a család anyagi helyzetének változásai következtében, s csak az 1860-as évek végén költözött abba a Bálvány (ma Október 6.) utcai lakásba, ahol élete végéig, 1880-ig lakott.[53] Ez a lakás (feltehetően a korábbiak is) mind beosztását, mind a helyiségek számát és a berendezési tárgyakat tekintve igazodott a korabeli középpolgári lét igényeihez és előírásszerű "követelményeihez". Előszoba, nappali, hálószoba, dolgozószoba, ebédlő és konyha alkották Csengeryék otthoni életterét. Kisszámú vendégeit a dolgozószobában fogadta, ahol egy négyszögletes, illetve egy ovális asztal mellé tudta leültetni őket. Két támlás szék, két csíkos, barna ripsszel bevont kisszék állt itt. A nádból készült karosszéket vélhetően maga használta, s a szoba berendezéséhez tartozott még egy rekamié is. A lakás központi tere, a társas élet színtere a nappali szoba, a "szalon" volt, ahol nyolc támlás, virágos szőnyegszövettel bevont szék, valamint egy pamlag és egy rekamié volt a legfontosabb bútor. Az ebédlőben az általános szokásnak megfelelően egy kihúzható asztal állt, amelyet 12 nádszék vett körül, számítva olyan alkalmakra, amikor a szűk családnál népesebb társaság étkezik egyszerre. Míg a sok híresség a szalonban társalgott egymással, a gyerekek "egy szál hegedű hangjai mellett" az ebédlőben vették a már említett táncleckét. Az előszobában ruhafogas és az érkező vendégek számára négy nádszék volt elhelyezve. A lakásban mindig rend volt, de otthonosságról nem szólnak a források.[54]

Az 1860-as évek közepétől minden nyáron kiköltöztek földszintes, hatszobás, klasszicista stílusú nyaralójukba, amely az Aréna (ma Dózsa György) úton állt. Az épület mindkét oldalára tágas veranda készült, a szobákat innen lehetett megközelíteni. Középen a szalon, illetve az ebédlő helyezkedett el, a társas élet színterei. Jó időben természetesen a kertben fogadták vendégeiket, ahol két mázolt asztal, vas karosszék és tíz kerti szék állt.[55] Ahogyan a lakásukban, itt is gyakoriak voltak a vendégek. A nyaralóban látogatta meg Deák is 1867 nyarán, amikor Csengeryt a törött karja akadályozta abban, hogy részt vegyen Ferenc József megkoronázásának előkészületeiben.[56] Előfordult, hogy Csengeryné több napra is vendégül látta itt Aranynét és Szigligeti Ede feleségét.[57]

Az "intézményes" társas élet színterein Csengery nem szívesen fordult meg: nem járt el pártja klubjába, kaszinókba, ám az Akadémián fontosnak tartotta, hogy társas kör létesüljön: egy hely, ahol a tudósok találkozhatnának, és eszmét cserélhetnének egymással.
Ennek érdekében 1873-ban lépéseket is tett: gyűlést hívott össze, amely bizottságot küldött ki az alapszabályok kidolgozására. A következő gyűlés már elfogadta az elkészült szabályzatot, s Csengeryt kérték fel a szervezés további folytatására. Bár a társas kör felállt, nem lett népszerű, s a források is hallgatnak további történetéről.[58]

 

Utazások: társasági események Pesten kívül

Csengery nemcsak vendégségbe nem szeretett menni, de a várost sem szívesen hagyta el. 1844-től haláláig Pesten lakott, s az évtizedek során nem sokszor vállalta az utazást. "Turistaként" - reformkori itáliai útjain kívül - mindössze egyszer hagyta el az országot: 1862-ben a londoni világkiállítást nézte meg. Harmadmagával utazott Bezerédjné és Szabó József egyetemi tanár társaságában.[59] Párizsban egy, Londonban két hetet időztek, s a látottakról leveleiben rendszeresen beszámolt feleségének. Lenyűgözte a kivilágított, éjszakai Párizs nyüzsgő élete és az a zsúfoltság, vasúti forgalom, a reklámfeliratok és a szendvicsemberek látványa, amely Londonban fogadta.[60]

Utazásainak többsége hivatalos volt. 1859 novemberében egy akadémiai küldöttség tagjaként utazott Kolozsvárra az Erdélyi Múzeum-egylet alakuló gyűlésére. Vonattal mentek Nagyváradig, onnan "nagy és kényelmes" postakocsival. Fényes fogadtatásban, sűrű programban volt részük: előkelő erdélyi személyiségeket látogattak meg - Mikó Imrét, az egylet elnökét, valamint Kemény Sámuelt -, fáklyás zenével üdvözölték őket, majd ellátogattak a helyi kaszinóba is. Másnap maga az ünnepélyes megnyitó, majd azt követően három napos ülés következett. Mivel a megnyitón karddal kellett megjelenni, Csengerynek az ekkoriban Kolozsvárott élő Gyulai szerzett kardot, Deák pedig - még Pesten - a bundáját adta kölcsön, nagy hideg esetére.[61]

Nagykanizsára, ahol 1869 és 1878 között rendszeresen megválasztották képviselőnek, mindig csak a választási kampány időszakában utazott le, hogy beszédét megtartsa. 1872-ben egy 24 fős küldöttség ment érte, hogy felkérjék a jelöltség elfogadására. Gyulai Pál és Szendrey Ignác kíséretében utazott. Amikor vonata megérkezett, nagy tömeg várta a pályaudvaron: a város színe-java, a helyi előkelőségek ötven kocsival jöttek ki elé. Tiszteletére fellobogózták az épületeket, s éljenzés fogadta. Estére fáklyásmenetet is terveztek, de ez Csengery kérésére elmaradt. Színházba vitték, majd a helyi kereskedelmi bank alelnökével vacsorázott. Másfél órás beszédét másnap tartotta meg a Zöld Fához címzett vendéglőben, majd 500 terítékes díszebéd következett. Feltétlenül meg kellett tekintenie szállása ablakából a helyi tűzoltóegylet bemutatóját.[62]

1867-68-ban, illetve 1877-78-ban hosszabb időt kellett eltöltenie Bécsben, hivatalos tárgyalásai miatt. Több hetes távollétei alatt mindig hazavágyott; a vele együtt kint dolgozó küldöttség tagjait is aszerint osztotta "frakkosokra" és "nem frakkosokra", hogy előbbiek - az arisztokraták - szívesen vettek részt minden társasági eseményen, míg a "nem frakkosok" vele együtt hazakívánkoztak. Minden alkalommal - ha az események ezt éppen lehetővé tették - haza is utazott pár napra: részint családját szerette volna látni, részint az Akadémiánál és a Földhitelintézetnél elintézetlenül hagyott ügyek zavarták. A fárasztó, hat órás utazás a vonaton beszélgetésekre is módot adott, ha ehhez megfelelő útitársak voltak. 1877 májusában például öten utaztak Széll Kálmán pénzügyminiszter szalonkocsijában, majd Haynald Lajos kalocsai érsek is felszállt hozzájuk. 1878 márciusában is öten ültek egy kocsiban, s időtöltés gyanánt Csengery a nézeteit fejtegette a többieknek.[63]

Bécsi tartózkodásai alatt mindig élénk társasági élet folyt: ebédek és estélyek követték egymást, s minden házigazda túl akart tenni "kivitelben" a másikon. 1868 eleji kint tartózkodásakor báli szezon is volt, s ez tovább növelte a meghívások számát. Az udvari ebéden 150 fő számára terítettek, Becke közös pénzügyminiszter estélyén pedig mozdulni sem lehetett. Előfordult, hogy egy nap két meghívást is kapott, de úgy érezte, nem tudna kétszer ebédelni. Nem örült ezeknek a programoknak, mert úgy vélte, csak gátolják az érdemi munkát. "Az ördög vinné el a sok ebédet!" - fakadt ki egyik alkalommal. Sok bálra nem ment el, mert a napközbeni munkavégzés után igényelte a nyugalmat. Máskor elment, de "megszökött", s "egyedül evett egy marhasültet és egy Cremet". Szeretett a szállodai szobájában vagy a küldöttség számára működő klubban újságot olvasni, beszélgetni, netán sétálni, ritkábban színházba, hangversenyre menni. Szívesen hallgatott zenét a Volksgartenben. Ha színházba ment valakivel, akkor a kikapcsolódás csak másodlagos volt, a közös program valójában bizalmas társalgásra adott lehetőséget az előadás előtt és után. Amikor pedig rossz darabot látott ("sületlen német bolondságot"), rendszerint megfogadta, hogy a jövőben nem hagyja magát rábeszélni a színházlátogatásra, s azt sem szerette, hogy a színházakban meleg volt és kevés levegő.[64]

Az illendőség azt kívánta, hogy az osztrák politikai élet vezető személyiségeinél, s főleg az osztrák küldöttség tagjainál látogatását tegye. Ez azonban a valóságban üressé és formálissá vált: abban merült ki, hogy Csengery felfogadott egy embert, aki a névjegyét elvitte a szükséges helyekre.[65]

1877 nyarán fiát, Lórántot is magával vitte Bécsbe, s elégedetten nyugtázta, hogy megállta a helyét a társaságban. Igyekezett mindent megtenni azért, hogy fia jól érezze magát Bécsben, ezért cirkuszba is elvitte (itt hajmeresztő tornászmutatványt láttak: trapézon lelógó nő a lábával tartotta magát, szájával pedig egy hintát tartott, amelybe belerepült egy férfi, s a nő nemcsak megtartotta, de forgatta is).[66]

Távollétei alatt felesége nélküle is élt társas életet: vendégeket fogadott, s lányaival programokat is csinált. 1877 nyarának elején, amikor Csengery éppen Bécsben tárgyalt, egy péntek délután a Svábhegyre kirándult lányaival, ahol majálist tartottak. Felfelé és lefelé is fogaskerekűvel mentek, és csak este 11-re értek vissza városligeti nyaralójukba. Másnap legnagyobb, már férjnél levő lányukat és unokájukat látogatta meg, s együtt mentek ki sétálni a Margitszigetre.[67]

A felsoroltakon kívül a gyógyulás, illetve egészségének javítása érdekében vállalkozott utazásra, de ezekre az utakra többnyire magával vitte a családját is. Az 1870-es években egyre többet betegeskedett - mind a légzésével, mind az emésztésével problémái voltak - s fürdőkúrákkal igyekezett enyhíteni panaszain. 1872-ben Arany rábeszélésére Karlsbadba mentek nyaralni, de Csengerynek nem használt a fürdőkúra, ráadásul migrénre és náthára is panaszkodott.[68] 1875-ben fia társaságában Emsbe ment, ahol légzőszerveit kezelték. Egyhangú napokat töltöttek itt: nem élvezték a társas életet, s várták a hazaindulás időpontját.[69] 1878-ban a felvidéki Korytnicára mentek nyaralni, ahol egyszerre 500-nál is több vendég volt. Ott tartózkodásuk idején jótékony hangversenyt rendeztek a Bosznia-Hercegovina elfoglalásakor hősi halált halt katonák családjainak megsegítésére, melyen 120 forintnál is több gyűlt össze. Eredetileg Csengery legkisebb lánya, a 16 éves Etelka is fellépett volna zongorajátékával, de ez "közbejött akadály miatt" elmaradt. A vidám táncesten azonban ott voltak a Csengery-lányok.[70]

 

Összegzés: Csengery karaktere

Az általános vélemény az volt Csengeryről, hogy szürke, rideg és csendes háttérember, aki kerüli a nyilvánosságot, az embereket, de a háttérből mint "névtelen, láthatatlan főnök" irányít.[71] Hangulatát a külvilág többnyire egykedvűnek, komornak látta. Általában nem mosolygott, nem viccelődött, szótlanságát egyesek nyugalomnak, mások alattomosságnak tartották.[72] A pozsonyi országgyűlési ifjak már 1843-ban alkalmatlannak találták rá, hogy vezéralakjuk legyen, mert túlzottan rideg volt.[73] Mindehhez járultak epés, kritikus, kioktató jellegű megjegyzései és gyakori elégedetlensége, így számos embert tartott távol magától, s ez az oka annak is, hogy sokan fogalmaztak meg elítélő véleményt a modoráról, viselkedéséről.[74] A Ludas Matyi a Deák-párt jezsuita generálisának, táltosának csúfolta, Ipolyi Arnold - aki méltán nem szívelte, miután Csengery akadémiai székfoglalóját az ő magyar őstörténeti kutatásainak bírálatára építette - "lépkóros búsvitéz"-nek nevezte.[75] Mikszáthot önteltsége zavarta, amiért (1877-ben) hiúságból "beleterpeszkedett a Deák Ferenc székébe s ha néha megereszti bölcsessége csatornájának zsilipjeit, olyan prosopopeaval beszél, mintha ő teremtette volna hat nap alatt a világot, s most, a hetedik napon, megmagyarázná annak a többi baleknak, hogyha már megteremtette, hogyan viseljék magukat benne... úgy veszi ki magát, mint egy megtestesült himnusz."[76] Valóban szerette, ha ünnepelték, ha elismerően gratuláltak neki, s hajlamos volt öntelten beszámolni ezekről a helyzetekről.

Műveltségét és szorgalmát nem vitatták, s elismerték következetességét és józanságát, fegyelmezettségét is. Amit maga kitartó viselkedésnek tartott, azt többen makacsságnak bélyegezték, s úgy vélték, mások álláspontjával kapcsolatban gyakran türelmetlen. Megnyilvánulásai rendszeresen tudálékos, öntelt viselkedésre vallottak, mások kritikáját azonban rendkívül nehezen viselte, s könnyen megsértődött. Puritán, szolid, ugyanakkor megközelíthetetlen ember benyomását keltette, ezért az emberek többsége nem kedvelte, inkább tisztelte, s közben tartózkodott tőle. Nem volt népszerű, s noha becsületességét és sokoldalúságát elismerték, egyszersmind középszerűnek látták.[77]

A külvilág számára azonban nem "önmagát adta", hanem azt az egyéniséget, amelyet láttatni akart. A magánéletben - családi vagy baráti körben - teljesen átalakult, s barátságos, kedves ember volt. Míg a nagy hallgatóság feszélyezte, s előttük nem szeretett és tudott beszélni, kisebb társaságban, bizottságokban, zárt tárgyalásokon nem okozott számára gondot, hogy megszólaljon, szabatosan fogalmazzon, s említettem, hogy barátainak felolvasni is szeretett. Szót értett mindenkivel, mesterien tudta meggyőzni a más nézeteket vallókat, ugyanakkor nagyon kevés embert engedett közel magához. A közéletben elérhetetlen tekintély, otthon pedig kedves férj, apa és nagypapa lehetett, aki térdére ültette az unokáit, s játszott is velük.[78]

Ebben a tanulmányban azt kívántam bemutatni, hogy Csengery pályája - ha úgy tetszik: karrierje - áttekinthető társas kapcsolatai számbavételével, az egyes társaságokban elfoglalt szerepek vizsgálata révén is. Rendkívüli érzékkel talált rá a centralistákra 21 évesen, nagyon sokat tanult tőlük, s ami még fontosabb, olyan ismeretségekre tett szert általuk, amelyek segítették gyors érvényesülésében. Hamar kezdett irányító szerepet játszani, vezéregyéniséggé válni: ezt már diákként is kipróbálhatta Debrecenben, de gyakorolhatta Petőfivel és társaságával szemben is, hogy azután majd megfelelően kiválasztott barátai segítségével az 1850-es évek második felétől mind több intézmény irányításában jusson hangadó szerephez. Az 1860-as években már akkora tekintély, hogy mások számára lesz az érvényesülés és a karrier biztos záloga bejutni a társaságába.

[1] Újabbkori Ismeretek Tára, II. Pest, 1850. 252. old.

[2] A magyar királyi jogakadémiák és joglyceumok története. Klny. a Budapesti Közlönyből. Pest, 1873. 50-94. old.; Csengery Antal hátrahagyott iratai és feljegyzései. Szerk.: Csengery Lóránt. Bp., 1928. 411. old. Csengery Antal bátyjának, Váradolaszi, 1837. március 31.; Degré Alajos: Visszaemlékezéseim. Bp., 1983. 10. old.; Fenyő István: A centralisták. Egy liberális csoport a reformkori Magyarországon. Bp., 1997. 284. old.

[3] Vasárnapi Újság, 1860. 49. sz.

[4] Bodolay Géza: Irodalmi diáktársaságok, 1785-1848. Bp., 1963. 263., 369., 472. old.; Fenyő István, i.m., 284. old. A diáktársaságokról általában lásd még: Pajkossy Gábor: Diáktársaságok a reformkorban. História, 1993/2. 8. old.

[5] Deák Farkas: Csengery Antal emlékezete. Századok, 1880. 706. old.

[6] Szalayval kapcsolatban: Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára (OSZKK), Levelestár. Csengery Antal Szász Károlynak. Pest, 1859. január 31.; Eötvössel és Treforttal kapcsolatban: Németh G. Béla: Századutóról - századelőről. Irodalom- és művelődéstörténeti tanulmányok. Bp., 1985. 573.

[7] Kemény Zsigmond Naplója. Bev., jegyz.: Benkő Samu. Bp., 1966. 173-193. old.; Fábri Anna: Az irodalom magánélete. Irodalmi szalonok és társaskörök Pesten, 1779-1848. Bp., 1987. 671.König Róza nemcsak vendég volt a színházban, hanem a kórusban énekelt is. Kuthy Lajos (1813-1864): az Akadémia levelező tagja, a Kisfaludy-társaság tagja. A pozsonyi országgyűlési ifjúsághoz tartozott 1832-36-ban. 1837-ben öt hónapot ült börtönben. Három színműve elítélő kritikát kapott. Pesten az 1840-es években szívesen fogadta barátait lakásában, a társasági élet egyik kulcsfigurája lett. 1845 elején a Gyáralapító Társaság titkára. 1847-ben hitelezői elől vidékre menekült. 1848-ban hivatalt vállalt, majd Világos után bujdosni kényszerült.

[8] Kemény Zsigmond, i.m., 171. old. Jó barátok lettek, nagyjából tíz éven keresztül napi kapcsolatban álltak és számtalan munkába, vállalkozásba fogtak bele közösen. Kemény másfél évig még Csengeryéknél is lakott.

[9] Pesti Hírlap, 1880. 196. sz.

[10] Ők is polgári átalakulást óhajtottak, mint a reformer ellenzék egésze, de nem fokozatosan, országgyűlési tárgyalások útján, hanem azonnal és forradalom révén. Czakó Zsigmond (1820-1847): színész és drámaíró. 1842-ben Pestre megy, és itt alkalmazták a Nemzeti Színház énekkaránál, majd színművei hírnevet kölcsönöztek számára. Pálffy Albert (1820-1897): ügyvéd, regényíró és lapszerkesztő, a Kisfaludy Társaság és az Akadémia tagja. A nagyváradi jogakadémia elvégzése után kizárólag az irodalommal foglalkozott. A Pesti Hírlap újdonságokkal foglalkozó rovatát készítette. 1848-ban megindította a Márczius Tizenötödike című politikai napi lapot. A szabadságharc bukása után 1853-ban ment újra Pestre, ahol letartóztatták, majd internálták. Miután újra visszatért Pestre, újságíró lett.

[11] Arany László, i.m., 467. old.; Pais Dezső: Kemény Zsigmond és az irodalmi élet, I-III. Irodalomtörténeti Közlemények, 1911. I. 51. old.; Jókai Mór: Életemből (Az én kortársaim). Bp., 1893. 72., 98-99. old.; Fábri Anna, i.m., 702-703. old.

[12] Arany László, i.m., 467. old.; Papp Ferenc úgy tudta, hogy a pisztolyok Kemény Zsigmondéi voltak. Papp Ferenc: Báró Kemény Zsigmond, I-II. Bp., 1922-1923. I. 379. old.; Csengery Antal, i.m., 418-419. old. Csengery Antal apjának. Pest, 1847. december 23.; Jókai Mór, i.m., 73., 99. old.; Fábri Anna, i.m., 706. old.

[13] OSZKK Quart. Hung. 2422. Csengery Antal Egressyné König Rózához. Szatmár, 1849. október 26.; Erdélyi János levelezése, I-II. S. a. r., jegyz.: T. Erdélyi Ilona. Bp., 1960. I. 354. old. Nádor Ferenc Erdélyi Jánoshoz; Az 1848-1849. évi első népképviseleti országgyűlés történeti almanachja. Szerk.: Pálmány Béla. Bp., 2002. 590. old.

[14] Szilágyi Sándor: Rajzok a forradalom utáni időkből. Bp., 1876. 8. old.; Gyulai Pál levelezése, 1843-1867. Szerk.: Somogyi Sándor. Bp., 1961. 47. old.

[15] Csengery Antal, i.m., 420. old. Csengery Antal Egressyné König Rózához. Pest, 1850. január 30.; OSZKK Quart. Hung. 2422. Csengery Antal Egressyné König Rózához. Pest, 1850. január.

[16] Deák Farkas, i.m., 722. old.; Salamon Ferenc: Irodalmi tanulmányok, I. Bp., 1889. VII. old.; Pais Dezső, i.m., II. 170. old.; Veress Dániel: Szerettem a sötétet és a szélzúgást. Kemény Zsigmond élete és műve. Kolozsvár, 1978. 135. old. Kazinczy Gábor (1818-1864): országgyűlési képviselő, az Akadémia levelező- és a Kisfaludy Társaság rendes tagja. 1835-ben Pozsonyba ment az országgyűlésre. 1848-ban képviselővé választották, s követte az országgyűlést Debrecenbe. A világosi fegyverletétel után perbe fogták, de amnesztiát nyert. Egy ideig Pesten tartózkodott, majd Borsod megyébe költözött. 1861-ben is képviselő.

[17] Vasárnapi Újság, 1904. 20. sz.; Eötvös József: Levelek. Bp., 1976. 219. old.; Csengery Antal, i.m., 440. old. Csengery Antal apjához. Pest, 1851. szeptember 25.

[18] Vasárnapi Újság, 1904. 20. sz.; Csengery Antal, i.m., 445. old. Csengery Antal apjához. Pest, 1854. május 25.; Pesti Napló, 1855. április 20.; A magyar sajtó története, II. Bp., 1985 . Szerk.: Kosáry Domokos - Németh G. Béla. II/1. 453. old.

[19] Gyulai Pál, i.m., 84. old. Pákh Albert Gyulai Pálhoz; Csengery Antal Összegyűjtött Munkái (CSÖM), I-V. Bp., 1884. IV. 253-254. old.

[20] Salamon Ferenc (1825-1892): újságíró, egyetemi tanár, az Akadémia és a Kisfaludy-társaság rendes tagja. Süketnéma gyerekek tanításával s oktatásügyi kérdésekkel foglalkozott. Sok lapnak volt a munkatársa, Csengery indítványára 1876-ban megbízták Pest történetének megírásával, de műve befejezetlen maradt. Hunfalvy János (1820-1888): egyetemi tanár, az Akadémia rendes tagja. Sokáig nevelőként dolgozott, majd tanár lett: földrajzot, statisztikát, történelmet oktatott. Pompéry János (1819-1884): ügyvéd, országgyűlési képviselő, az Akadémia levelező tagja. 1848-49-ben belügyminisztériumi titkár, 1849-ben országgyűlési képviselő. 1850-ben Bécsben lakik, a legfőbb törvényszéknél a magyarországi felek ügyeinek elintézésével foglalkozott. 1853-tól a Pesti Napló újságírója, később szerkesztője.

[21] A magyar sajtó története, II/1. 489. old.

[22] CSÖM, V. 429. old.; Somogyi Sándor: Gyulai és kortársai. Bp., 1977. 162. old.; Takács Péter: Deák Ferenc politikai pályája, 1849-1965. Bp., 1991. 46.

[23] Pesti Hírnök, 1860. december 2.; Csengery Antal, hátrahagyott iratai és feljegyzései, 470. old. Csengery Antal bátyjához. Pest, 1860. december 2.; Deák Farkas, i.m., 718. old.; Gyulai Pál, i.m., 431.Csengery Antal Gyulai Pálnak, 1860. december

[24] OSZKK Quart. Hung. 2422. Csengery Antal Arany Jánoshoz. Pest, 1860. július 16.; Szabad György: Forradalom és kiegyezés válaszútján, 1860-61. Bp., 1967. 500. old.; Németh G. Béla: Küllő és kerék. Tanulmányok. Bp., 1981. 59. old.

[25] Asbóth János: Jellemrajzok és tanulmányok korunk történetében. Bp., 1892. 189. old.

[26] Idézi: Szabad György, i.m., 628. old.

[27] Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Kézirattára (MTAKK) Ms 5306/1. Lónyay Menyhért naplójegyzetei az 1861-es országgyűlés után, 219. Deák Farkas, i.m., 718. old.

[28] Csengery Antal, Hátrahagyott iratai és feljegyzései, 531. old. Csengery Antal bátyjához. Pest, 1869. május 19.; Móricz Pál: A magyar országgyűlési pártok küzdelmei a koronázástól a Deák- és balközép pártok egybeolvadásáig (1867-1874). Bp., 1892. II. 32-33. old; Péterfy Jenő: Csengery Antal, mint író. Budapesti Szemle, 1887. 50. 13. old.; Pesti Hírlap, 1880. július 14.; Somogyi Sándor, i.m., 131. old.; Eötvös Károly: Magyar alakok. Bp., 1904. 132. old.

[29] Csengery Antal, Hátrahagyott iratai és feljegyzései, 241. old.; Péterfy Jenő, i.m., 3. old.; Fővárosi Lapok, 1880. július 14.; Csengery Antal: Beszéd a választás után. 1865. november 27. CSÖM IV. 269.

[30] Csengery Antal, Hátrahagyott iratai és feljegyzései, 531. old. Csengery Antal bátyjának. Pest, 1869. május 19.; Vasárnapi Újság, 1873. 49. sz.

[31] Győri Közlöny, 1869. január 31.

[32] OSZKK Levelestár. Csengery Antal Weninger Vincéhez. Pest, 1870. április 22.

[33] OSZKK Fol. Hung. 1663. 22-23., 27., 30. old.; U.o., Quart. Hung. 2425. 28-38., 133-134., 139., 144., 177. old.

[34] CSÖM, III. 129. old.; Papp Ferenc: Gyulai Pál, I-II. Bp. 1935-1941. II. 69. old.

[35] Deák Ferenc beszédei. Összegyűjtötte: Kónyi Manó. Bp., 1903. IV. 183. old.

[36] Arany János Összes Művei (AJÖM), XVII. Levelezése (1857-1861). Szerk: Korompay H. János. Bp., 2004. 171., 351., 380., 693. old.; Gyulai Pál, I.m., 279., 328., 330., 332. old.; OSZKK Fond IX/123. Csengery Antal Szilágyi Sándornak. Pest, 1860. március 29.

[37] Gyulai Pál, i.m., 503. old. Gyulai Pál Gyulai Pálnéhoz, 1863. augusztus 11. Arany Julcsa két évvel később meghalt. Papp Ferenc, Gyulai Pál, II. 24. old.

[38] Papp Ferenc, Gyulai Pál, I. 454. old.; Csengery Antal, Hátrahagyott iratai és feljegyzései, 461. old. Csengery Antal bátyjához. Pest, 1858. augusztus 4.

[39] Deák Farkas, i.m., 722. old. Weninger Vince (1834-1879): a József-műegyetem elvégzése után Szőnyi iskolájában természet- és mennyiségtant tanított. 1855-ben a Magyar Királyi Természettudományi Társulat rendes tagjává választotta. 1857 nyarán főreáliskolai tanárképesítő oklevelet nyert, majd a pesti kereskedelmi akadémián tanított mennyiség- és mértant, s rábízták a mértani rajzoktatás tanszék irányítását. A Magyar Általános Biztosító Társaságnál technikai számvizsgáló lett 1858 végén. Az MTA 1860-ban választotta levelező tagjának. 1867-ben a pénzügyminisztérium miniszteri tanácsosa, 1868-ban a közös pénzügyminisztérium osztályfőnöke lett. 1870-től a Magyar Általános Hitelbank vezérigazgatója.

[40] OSZKK Levelestár. Csengery Antalné férjéhez. Pest, 1867. augusztus 26.

[41] Úrváry Lajos: Deák Ferencnél. Budapesti Szemle, 1888. LVI. kötet. 140. old.

[42] OSZKK Levelestár. Lónyay Menyhért Csengery Antalhoz. Merán, 1873. november 7.; U.o., Quart. Hung. 2421. Lónyay Menyhért Csengery Antalhoz. Budapest, 1874. február 20.

[43] OSZKK Levelestár. Csengery Antalné férjéhez. Budapest, 1878. március 13.

[44] Vasárnapi Újság, 1880. 29. sz.; Deák Farkas, i.m., 721. old.

[45] Papp Ferenc, Gyulai Pál, II. 69. old.

[46] Gyulai Pál, i.m., 682. old.

[47] Jókai Mór Összes Művei. Levelezés, II. 1860-1875. Összegy., s.a.r.: Oltványi Ambrus. Bp., 1975. 44.

[48] Csengery Antal, Hátrahagyott iratai és feljegyzései, 495. old. Csengery Antal Dessewffy Emilhez. Pest, 1864. szeptember 19.

[49] Ez a Bókay, úgy látszik, intelligens ember! Egy jeles orvos a régi Pestről. Bókay Árpád emlékirata. Szerk., s.a.r. Búza Péter. Bp., 2003. 87. old.

[50] Deák Farkas, i.m., 722. old.; Arany László, i.m., 33-34.; 468. old.

[51] OSZKK Levelestár. Csengery Antalné férjéhez. Budapest, 1878. március 9.

[52] Bókay Árpád, i.m., 87. old.

[53] Laktak a Zöldkert (ma Veres Pálné), a Bécs utcában, majd a Szép utcában, a Sándor (ma Bródy Sándor) utcában, mielőtt a Bálvány utcába költöztek volna.

[54] Budapest Főváros Levéltára (BFL) IV/1411/b. 1412/880. Végzés Csengery Antal hagyatéka ügyében; Bókay Árpád, I.m., 87. old. A polgári lakások berendezéséről általában: Gyáni Gábor: Az utca és a szalon. Társadalmi térhasználat Budapesten, 1870-1940. Bp., 1999. 137-149. old.

[55] BFL IV/1411/b. 1412/880. Végzés Csengery Antal hagyatéka ügyében; Vasárnapi Újság, 1880. 29. sz.; Deák Farkas, I.m., 721. old.; Hunyad, 1880. 31. sz.; Gábor Eszter: Az információ értéke. Andrássy és Csengery telekvásárlásai - az Andrássy út keletkezéstörténete. In: Az egyesített főváros. Pest, Buda, Óbuda. Szerk.: Gyáni Gábor. Bp., 1998. 224.Az épület a később nyitott Dembinszky utca sarkán állt 1908-as lebontásáig. Gábor Eszter: Budapesti villák. Bp., 1997. 6-8. old.

[56] Csengery Antal, Hátrahagyott iratai és feljegyzései, 92-94. old. Deák látogatása Csengerynél. 1867. június 11.

[57] OSZKK Levelestár. Csengery Antalné férjéhez. Pest, 1867. augusztus 10.

[58] MTAKK 1325/1873, Akadémiai Értesítő, 1873. 10.

[59] Csengery Antal, Hátrahagyott iratai és feljegyzései, 475. old. Csengery Antal feleségéhez. Strasbourg, 1862. augusztus 3.

[60] Uo. 476. Csengery Antal feleségéhez. Párizs, 1862. augusztus 5.; Uo. Csengery Antal feleségéhez. Párizs, 1862. augusztus 9.; Uo. 477. Csengery Antal feleségéhez. London, 1862. augusztus 12.

[61] Csengery Antal, Hátrahagyott iratai és feljegyzései, 466. old. Csengery Antal feleségéhez. Nagyvárad, 1859. november 15.; U.o., 469. Csengery Antal feleségéhez. Nagyvárad, 1859. november 25.; Gyulai Pál, i.m., 385. old. Csengery Antal Gyulai Pálhoz. Nagyvárad, 1859. november 15.

[62] Pesti Napló, 1872. május 6.; Zala-Somogyi Közlöny, 1872. május 9. A program 1875-ben egészen hasonlóan alakult, 1878-ban pedig egészségi állapotára hivatkozva már nem ment le. Zalai Közlöny, 1875. július 8., 9., 11., 1878. július 25.

[63] OSZKK Levelestár. Csengery Antal feleségéhez. Bécs, 1877. Julia.; U.o. Csengery Antal feleségéhez. Bécs, 1878. március 8.

[64] U.o. Csengery Antal feleségéhez. Bécs, 1867. augusztus 15., 1868. január 21., január 24., január 27., február 5., március 8., március 9., 1877. június

[65] U.o., Csengery Antal feleségéhez. Bécs, 1868. január 29.

[66] U.o., Csengery Antal feleségéhez. Bécs, 1877. június 20.; U.o., Csengery Antal Csengery feleségéhez. Bécs, 1877. június 21.

[67] U.o., Csengery Antalné férjéhez. Budapest, 1877. június 3.

[68] MTAKK 712/1872. Karlsbad, 1872. július 17.

[69] OSZKK Quart. Hung. 2422. Csengery Antal feleségéhez. Ems, 1875. augusztus 11.

[70] Fővárosi Lapok, 1878. július 25., 1878. augusztus 15.

[71] Gyulai Pál, i.m., 228. old. Csengery Antal Gyulai Pálnak, Pest, 1855. november 27.; Vasárnapi Újság, 1873. 49. Sz.; U,.o.), 1878. 45. sz.; Jelenik Imre: Weninger Vince élet- és jellemrajza. Bp., 1881. 19. Németh G. Béla: Mű és személyiség. Irodalmi tanulmányok. Bp., 1970. 71. old.; Országgyűlési arcképcsarnok. Pest, 1867. 6. old.; Pesti Hírlap, 1880. július 14.

[72] Győri Közlöny, 1869. január 31.; Deák Farkas, i.m., 721. old.; Péterfy Jenő, i.m., 13. old.; Polgári Iskola, 1881. 189. old.

[73] A márciusi ifjak nemzedéke. "Nem küzdénk mi sem dicsőség - sem díjért". Szerk.: Körmöczi Katalin. Bp., 2000. 272. old.

[74] Pesti Hírlap, 1880. július 14.; Pais Dezső, i.m., II. 172. old.

[75] R. Várkonyi Ágnes: A pozitívizmus a magyar történetírásban, I-II. Bp., 1973. II. 412. old.; Győri Közlöny, 1869. január 31.

[76] Mikszáth Kálmán Összes Művei, 54. Cikkek és karcolatok, III. S. a. r.: Bisztray Gyula. Bp., 1968. 94. old.

[77] Országgyűlési arcképcsarnok, 6.; Győri Közlöny, 1869. január 31.; Pulszky Ferenc: Csengery Antal. Harmónia, 1884. 4. sz.; Arany László, i.m., 32. old.; Kákai Aranyos [Kecskeméthy Aurél]: Nagy férfiaink. Legújabb fény- és árnyképek. Bp., 1874. 121. old.; Széll Kálmánné Vörösmarty Ilona: Emlékeim Deák Ferenc politikai és magánéletéből. Bp., 1926. 41. Asbóth János, i.m., 189. old.; Deák Farkas, i.m., 721.; Fővárosi Lapok, 1880. július 14.; Somogyi Sándor, i.m., 441.old. ; U.ő: Az "irodalmi Deák-párt" kérdéséhez. Irodalomtörténeti Közlemények, 1962. 177.; Németh G. Béla, Mű és személyiség, 72. old.

[78] Deák Farkas, I.m., 725. old.; Győri Közlöny, 1869. január 31.; Vasárnapi Újság, 1873. 49. sz.; Kónyi Manó, i.m., IV. 184. old.; Családi Kör, 1869. 31. Hunyad, 1880. 31-33. sz.; Arany László, i.m., 468. Németh G. Béla: A Pesti Napló kezdeti szakasza. Irodalomtörténeti Közlemények, 1960. 175. old.